A fiú, akit Vitorlásnak hívnak

Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy kisfiú, akit Vitorlásnak hívtak. Senki sem tudja, szülei miért így nevezték el, barátai, ismerősei értetlenkedtek egy kicsit, aztán elfogadták – mert a kisfiú kedves volt, de leginkább csöndes. Kimaradt a nagy iskolai bunyókból, a tanulás után mindig engedelmesen hazament, hogy a fociőrült szomszéd sráccal múlassa az időt, s figyelje az otthonukat támasztó gerendát. Mert ez a gerenda bizony fontos volt, még az életnél is fontosabb: ha elmozdul, aprócska otthonuk azonmód ripityára törik. Ezt pedig a melós apa és a háziasszony anya nem engedheti meg magának. Mikor már öt rózsafüzér és nyolc segítő szent képe vigyázza a gerendát, a fiú úgy gondolja, új életcélt keres magának: beszerez egy ukulelét, hogy dalt írjon a városi kórházban haldokló nagyinak...